icon-clock-o
2018.09.27.
icon-pencil
Szandi
icon-comment
0
icon-tag
Birds of Prey

Felgyorsulni látszanak a dolgok a DC R-kategóriás lánycsapat-mozijának táján: alig pár napja írtuk meg, hogy kik esélyesek a Vadásznő és Fekete kanári szerepére és hogy a Warnernél hamarosan döntenek a kérdésben, mert pár hónapon belül szeretnék elkezdeni a forgatásokat, már be is jelentették, hogy utóbbit Jurnee Smollett-Bell (Underground, Lovecraft Country), előbbit pedig Mary Elizabeth Winstead (10 Cloverfield Lane, Fargo) alakíthatja majd a 2020 februárjában premierelő filmben.

A döntés alapján pedig beigazolódott, amit Margot Robbie már többször hangoztatott, miszerint minden követ megmozgat, hogy minél diverzebb színészgárda álljon össze, mert fontosnak tartja, hogy ne csak képességeikben különbözzenek egymástól a jövendőbeli csapat tagjai, hanem bőrszín és kultúra értelmében is változatos társaság álljon össze. Vagy ahogy ő fogalmazott, “a való élet sem statikus, egymásra hajazó képekből áll, ennek tükröződnie kell a mozivásznon és a képernyőkön is”. Hármójukon kívül egyébként Cassandra Cainnek jut majd fontosabb szerep, aki a képregényekkel ellentétben most nem egy néma és szociálisan diszfunkcionális bérgyilkos lesz, hanem egy tizenkét éves ázsiai lány, valamint a gothami rendőrség egyik nyomozójának, Renee Montoyának.

Apropó, Gotham. A bejelentésében a Deadline azt állítja, hogy a Metropoliszt a filmben nem védi majd Batman. Hogy miért és mi történt vele, arról még ők sem tudnak biztosat, de ismerve a köpönyeges igazságosztó és az őt megformáló Affleck komplikált kapcsolatát, lehet hogy szimplán arról van szó, hogy a DC fejesei úgy gondolták, egyszerűbb megoldás, ha ebből a filmből kimarad. Annyi viszont biztos, hogy a főellenség a Fekete maszk lesz, ezért nem lennénk meglepődve, ha fogva tartaná a Cain-féle Batgirlt és miatta állna össze a három antihős egy mentőakcióra. Elvégre a képregényekben ők hárman barátnők, Cain a füzetekben volt már Batgirl és sok pletyka volt már arról, hogy a bőregér női alteregójának fontos szerep jut majd a moziban.

Már csak arra lennénk kíváncsiak, hogy a Dead Pigs című filmmel berobbanó és egy sor lelkes kritikát begyűjtő Cathy Yan hogyan fog majd megbirkózni egy akkora volumenű projekttel, amekkorát a Birds Of Prey jelent. Valamint arra, hogy ezek fényében mikor érkezik majd az Öngyilkos osztag folytatása, vagy a Joker & Harley Quinn, hiszen mindkettő alaposan épít Robbie-ra.


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.